Megintbécs. Valahogy mindig itt a nullköve a hazaútnak. Ismét 15percbe telt, hogy megtaláljam azt a megállót, ahonnan mindig is indult a busz (mondjuk mért is lenne logikus kiírni, vagy csak egy diszkrét naranccsal jelölni, hogy nesze kislány, itt parkol az orindzsvélyz). Szóval ülni, fának dőlve,  szilárd talajon (reménykedve jó helyen), egyszerre magamat szabadnak érezve és egyszerre  elütöttkutyának a megismert és itthagyott emberek miatt. Minden ismeretségből tanultam; találkoztam olyan emberekkel, akiket látva tudom, milyen nem szeretnék lenni soha és találkoztam olyanokkal, akiknek jó lenne bekészíteni egy széket a családi vacsorához.

Egyelőre még elképzelhetetlennek tűnik, hogy 6 óra múlva anya azt mondja, hogy na szija Nyulica, vagy hogy összeturkál a Bogika nedves orra,

                                                                                             

Itt exupeeris napibölcsességek következtek volna arról, hogy mit tanultam meg az életről ebben a két hónapban (ami majd coming soon) de természetesen rossz helyen hátaztam össze a fát és kurvára de elment a buszom, mert új megállója van az orindzsvélyznek). Közben megismerkedtem egy néger nénivel (vagy ahogy az előtte odatévedt cigány néni mondotta: az a „kis barna”), aki csomagot akart küldeni haza a fiának, aki zenész, a Wolf Katinak írja a dalokat (destiny?). A cucc természetesen már nálam van, lehet ez a sors keze.. ?!  Talán jó is így, lekésettnek lenni (vagy eltévedtnek –vagy lúzernek?)- olyan szép jellemű volt ez a nő, akart pénzt adni, hogy ebédeljek, meg vegyek másik jegyet, meg anyukámnak virágot.. (hallod, ’terka?)

Aztán mit tehet az ember lánya 4 órán keresztül a PRATERstern haltestellében, na mit? Bemegy a Práterbe. Messziről kinéztem magamnak a legfélelmetesebb inkvizíciós tornyot (már amennyire ilyen magasságban még bármi is kivehető belőle). Aztán az „ejekciós ülés” elnevezésű bándzsidzsámping-jellegű kínzóeszköz eltérített.

Most itt ülök, tövig szívva az enpluszegyedik cigarettát és készülök kicsi spermamétyhenként kilövetni magam Bécs egébe és vissza, ami a tegnapi parti másnapját tekintve nem biztos, hogy 2012 legjobb ötlete...

Csapó kettő, avagy aktuson túl:

Tekintve, hogy csak párban lehetett felülni, lecsaptam egy tizenéves kis tacskóra, aki NEM FÉLT!!! Ellenben ugye velem, aki azt hitte, diszkréten aláhugggyozik Bécs városára félelmében.  (Természetesnek nem mondható mosolyomat majd a mellékelendő videón láthatjátok, de ez egyelőre még a táskámban lapul.)

No. Töltök fel képeket, mami eszem valamit és ha még az akkum is úgy gondolja, visszatérek